Az aktív élet nem ér véget a nyugdíjkorhatár elérésével. Sok nyugdíjas dönt úgy, hogy újra munkába áll – nem kényszerből, hanem mert szükségét érzi a hasznosságnak, a közösséghez tartozásnak vagy egyszerűen csak a napi ritmus fenntartásának. Ugyanakkor a nyugdíjas munkavállalásnak más szabályai és más ritmusa van, mint a korábbi teljes munkaidős életnek. Itt különösen fontos kérdés a munka és a magánélet egyensúlya – és szerencsére, időskorban sokkal jobban kézben is tartható.

Sokan számolnak be arról, hogy a nyugdíjba vonulás után felszabadulnak a kötöttségek alól, de ezzel együtt eltűnik az életükből a rendszer, a cél, a közösség. Újra dolgozni tehát nemcsak a pénz miatt lehet jó döntés, hanem azért is, mert visszahoz egyfajta keretet, ritmust, amelyhez lehet igazodni. Ugyanakkor mindennek megvan a maga helye és ideje: a munka nem válhat újra mindent eluraló tényezővé – különösen nem nyugdíjas éveinkben.

A kulcs a rugalmasság. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetek például épp azt teszik lehetővé, hogy az idősek a saját tempójukban dolgozhassanak: heti néhány órát, egy-egy projekten, vagy időszakosan, ha épp kedvük és energiájuk engedi. Ez a fajta munkavégzés nem veszi el a hétköznapokat – hanem kiegészíti. A közösség élménye, a megbecsültség érzése és az a tudat, hogy valakire még mindig számítanak, nagyon sokat adhat mentálisan is.

De mitől válik egyensúlyban tarthatóvá ez az életforma?

Először is: fontos felismerni a saját határainkat. Egy nyugdíjas munkavállalónak nem kell bizonyítania senkinek. Nem kell túlóráznia, vagy minden felkérést elfogadnia. Az a legjobb, ha megtanuljuk jól beosztani az időnket: a munka ne menjen a pihenés, a családi élet vagy épp a hobbik rovására. Egy jól felépített heti beosztás – akár egy saját kis napirend – segíthet, hogy a munka, a séta a barátokkal, az unokák meglátogatása és a kertészkedés is beleférjen a hétbe.

Másodszor: legyen öröm a munkában. Olyan tevékenységeket érdemes választani, amelyek nem megterhelőek, sőt: feltöltenek. Sok nyugdíjas szívesen vállal adminisztrációs feladatokat, kisegít boltokban, közreműködik rendezvényeken, vagy akár tapasztalatait kamatoztatva mentorál másokat. Ha a munkában örömöt találunk, az nem teherként nehezedik ránk, hanem új energiákat ad.

És végül: a közösség szerepe elengedhetetlen. A munkavégzés közben új ismeretségek születnek, beszélgetések indulnak, nevetések csattannak el – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne magányosan éljük a nyugdíjas éveinket. A közösségben végzett munka segít abban, hogy aktív tagjai maradjunk a társadalomnak, és ne csak szemlélői.

Munka, szabadidő, család, pihenés – ezek nem kizárják egymást, hanem kiegészítik. Az időskori munkavállalás sikere nem a ledolgozott órák számában, hanem az elégedett pillanatok arányában mérhető. Amikor nem azért kelünk fel reggel, mert muszáj, hanem mert van hová menni, van mit adni, van miért örülni – akkor beszélhetünk valódi egyensúlyról.

A KözÉSZ és a hozzá tartozó nyugdíjas szövetkezetek abban segítenek, hogy ez az egyensúly ne vágyálom, hanem megvalósítható cél legyen. Mert dolgozni jó – de csak akkor, ha közben az élet is élhető marad. És ez az időskorban talán még fontosabb, mint bármikor korábban.